A gondozási központ vezetőjét elhivatottságáról, terveiről faggattuk

Fábián Béláné immár 39 éve elkötelezett a szociális gondoskodással, az egészségüggyel. A szombathelyi Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában általános ápolóként érettségizett, majd a Semmelweis Egyetem budapesti főiskolai karán közegészségügyi-járványügyi ellenőrként diplomázott. A közegészségügyi pálya telített volt, kezdetben a körmendi kórházban, majd Szentgotthárdon a szanatóriumban dolgozott, 1986-tól a gondozási központ munkatársa. Végigjárta a ranglétrát, 1992-től lett vezető, közben újabb felsőfokú, általános szociális munkás szakképzettséget szerzett a Széchenyi István Egyetemen. Kollégái közül mindenki szakképzett, őket is ösztönzi a tanulásra, a pályán így lehet megfelelni az új kihívásoknak.

Az intézmény neve többször változott, miként „nagysága” is, hol „összement”, hol megnőtt. Jelenleg Szentgotthárd és a kistérséghez tartozó 14 falu ellátásért felelős, fenntartója Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás. Harminckilenc munkatárs látja el a sokrétű feladatot: étkeztetés, nappali idősek klubja, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres szolgálat, támogató szolgálat és közösségi pszichiátriai ellátás. Emberpróbáló munkájukat tavaly óta megtetézi a koronavírus-járvány.

„Szeretem a hivatásomat, a családomból hoztam a segítőkészséget, noha közvetlen hozzátartozóim közül nem dolgozott senki ezen a terepen. Az eltelt évtizedekben sok nehézséget éltünk át, több szomorú sorsú ember életkörülményeit kellett megtapasztalnunk, és a lehetőségekhez képest enyhíteni. A pandémia tavaszi indulásakor nagyon féltünk, féltettük az ellátottakat, a betegek hozzátartozóit és saját magunkat, családtagjainkat is. Az ellátottakat is megviseli az elszigeteltség, nem jöhetnek be a gondozási központba, nem élhetik a megszokott életüket, alig van társaságuk. Novembertől, a második hullám indulásától még óvatosabbak lettünk, ennek ellenére, volt, aki közülünk is megfertőződött…Nálunk nehéz percre pontosan meghatározni a munkaidő végét, bármikor adódhat rendkívüli helyzet is, célszerűnek láttuk, hogy a házi segítségnyújtást két műszakban, délelőtt és délután is ellátják a kollégák.”

A gondozási központ vezetőjét tavalyi vezetői pályázatáról is kérdeztük. Elmondta, technikai váltásra is készülnek az INTERREG V-A Szlovénia Magyarország Idősbarát Régió programjában vesznek részt és 45 új jelzőrendszeres készüléket tudnak majd rendszerbe állítani a tervek szerint júliusban (a 2006. óta használtak már elavultak, az újabbakkal kétoldalú kommunikáció lehetséges). A központ Arany János utcai szép régi épületére is ráférne a felújítás: a tetőcsere, a fűtési rendszer és a villamoshálózat modernizálása, ha jutna rá pénz, klímaberendezés is jó lenne. 2020-ban volt 50 éves az intézmény, a járvány miatt nem tudtak ünnepelni, talán lesz rá alkalom az idén.

Egyre nagyobb kihívást jelent a demenciában szenvedő betegek gondozása. Noha az emberek életkora növekszik, de a megfelelő egészségben eltöltött évek száma nem nő ezzel párhuzamosan. A családok nem mindig tudnak megbirkózni a terhekkel. Fábián Béláné azt is szeretné elérni, hogy az Arany utca 3. szám alatt néhány alacsony rezsijű kis alapterületű, védett apartman, bérlakás épüljön a kertvégében, ahová szükség esetén be is tudnának költözni az arra rászorulók. Étkeztetésüket, ellátásukat a gondozási központhoz csatlakoztatva el tudnák látni.

Mi tartotta ezen a nem könnyű a pályán? Talán az idősebb emberek szeretete, hálás mosolyuk, kezüknek simogatása. És a beteg emberek sóhaja, akikhez szintén ők járnak, időnként azelőtt, mielőtt az utolsó nagy útjukra elindulnának.